Amy Harmon - Making Faces
Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.
Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is
(Forrás: moly.hu)
Ez a könyv egy nagyon vágyott könyv. Rengeteg értékelést olvastam és ódákat zengtek róla, gondoltam, akkor ideje végre nekem is elolvasnom.
Már maga a borító megérne 5 csillagot, ugyanis gyönyörű, a cím szintén. Leginkább a cím volt, ami felkeltette az érdeklődésem, ugyanis gyönyörűen hangzik és kíváncsi voltam, hogy mit rejt a belső!
Adott két karakter, akik úgymond főszereplők. Fern Taylor és Ambrose Young.
Fern a láthatatlan karakter az iskolában, a szürke könyvmoly kisegér, aki imádja a romantikus történeteket. Ezzel szemben Ambrose a suli legmenőbb sráca. Élsportoló és gyönyörű, a nők bálványa. Az ember azt hihetné, hogy egy üres fejű srác, de nem így van.
Fernnek lehetősége adódik, hogy a barátnője nevében szerelmes leveleket írhasson a fiúnak, aki ahelyett, hogy kinevette volna, hogy miért idézget neki klasszikusokat, válaszolt. Szintén egy klasszikusból vett idézettel. Lényegében számomra itt kezdődött el a történet egy része. Érdekes volt megismerni így a két szereplőt, akik lényegében nem merték kimutatni a külvilágnak a saját érzéseiket, ergo nem merték felvállalni saját magukat sem. A lány azért, mert azt hitte csúnya, a fiú meg azért, mert nem akarta, hogy a többiek tudják intellektuális személyiség és nem csak egy csinos pofi.
A döntés, amelyet Ambrose hozott a katonasággal kapcsolatban meglepett. Ugyanakkor érthetőek voltak a szándékai, hiszen otthon mindenki azt várná tőle, hogy fogadd el a sportösztöndíjat és sportolj, ameddig kell. De a túl nagy nyomás hatására ő inkább azt választotta, hogy beáll a seregbe, sőt még a bajtársait is rávette, hogy tartsanak vele és így a cimborák együtt maradhatnak. Megértettem a motivációt, hiszen a túl nagy nyomást és az elvárásokat nem mindenki bírja, valamint a barátoktól való elszakadást sem. A hazatérés viszont gyásszal teli volt…
Másik szereplőnk Fern, aki az iskola szürke egérkéje, aki folyton olvasott és az unokatestvéréről, Baileyről gondoskodott. Megkedveltem Fern karakterét, sőt könnyen tudtam vele azonosulni is. Ő testesítette meg a színtiszta szeretet, amit egy ember egy másik ember iránt képes érezni. Itt nem csak a szerelemről volt szó. Hanem magáról a szeretetről, a gondoskodásról, a kedvességről, amit az ember adni tud a másiknak. Tiszteltem emiatt. Holott kapott hideget, meleget, mivel nem a legmenőbb csaj kategóriába tartozott. Ő egy igazi álmodozó volt és tett is értük. Nagy álma volt, hogy író lehessen és írta a saját kis történeteit otthon ülve, amikhez a mindennapi életből vett példákat. Ugyanakkor sokszor éreztem azt, hogy már egy kicsit sok volt a bizonytalansága. Holott számomra érhető így visszagondolva, hiszen nem sok pozitívumot kapott régen. Azonban a rút kiskacsából hattyú lett…
Maga a történet érdemi része akkor következett be, amikor Ambrose visszatért. Mint írtam gyásszal teli volt.
"I guess being the champion isn't all fun and games, huh?” – Amy Harmon – Making Faces
Ez az idézet tökéletesen kifejezi számomra a hazatérést. Lelkileg és testileg összetörve. A szeretteink halálának feldolgozása nem egyszerű. Sosem volt. Mégis Ambrose, Fern és Bailey megpróbálkozott vele.
Ebben a szakaszban felcserélődtek a szerepek. Ambrose lett a rút kiskacsa és Fern pedig a hattyú.
Gyönyörűen leírja az írónő, hogy hogyan juthatsz el egy másik személyhez az érzelmek által. Fern végig ott volt Ambrose mellett még akkor is, amikor a fiú megbántotta, de szépen lassan kivezette a csigaházából és megmutatta, sőt bebizonyította neki, hogy igenis gyönyörű maradt, függetlenül attól, hogy a bombatámadás után milyen lett a külseje. Ugyanis belül ugyanaz az intellektuális és szerethető, kedves ember volt, mint régen és ez volt ami számított.
Legvégére tartogattam Baileyt. Ő volt a fény az éjszakában. Ez a könyv elméleti síkon Ambrose és Fern szerelmét kívánja bemutatni, de számomra egész végig Bailey volt a főszereplő, ha ő nincs a két karakter nem talál egymásra. Ő a kerekesszékben, akinek lényegében nem adatottak meg azok a dolgok, amik egy ember hétköznapjában megadattak, volt a legpozitívabb karakter szememben. Nem sajnáltatta magát, hanem küzdött a betegsége ellen, holott tudta, hogy már nem fog tudni sokáig küzdeni, ő mégis pozitív maradt! Ha padlóra került, felállt, mondván nincs mese, menni kell tovább! És azért viszont haragszom az írónőre, hogy egy ilyen karaktert ilyen módon kellett kíirni! L
Számomra ez a történet fantasztikus volt. Szem nem maradt szárazon, de megérte minden egyes sorát elolvasni. Természetesen a történet happy enddel végződött néhány karakter számára. Megpróbálta megadni nekik a lezárást és itt nem csak a történet lezárására értem, hanem a gyászra is egyaránt.
Értékelés:
5/5
